Körmend településrendezési eszközeinek módosítása

2018-01-22 11:02:08


Körmend Város Önkormányzata a 11/2017.(VI.23.) rendeletével fogadta el az új településrendezési eszközeit.

A Körmendet elkerülő M8 út ügyében a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt (NIF) részéről történt újabb megkeresés nyomán, a 100/2017.(VIII.31.) önkormányzati határozattal döntött a Képviselő-testület a településrendezési eszközök módosításáról. A módosítás tárgya az M8 nyugati csomópont áttervezése. Ezen módosítás előzményeként tárgyalás zajlott az Önkormányzat és az NFM közlekedésfejlesztésért felelős államtitkára között, ahol mindkét fél ismertette a kéréseit. Körmend szempontjából meg kellett jeleníteni az ADA kereszteződésben a körforgalom kiépítésének szükségességét, mivel az M8-ra fel-és levezető kereszteződés csak ezáltal válik biztonságossá, és a gyors közlekedést is ez szolgálja. Másrészt a NIF Zrt. eredeti elképzelése szerinti nyugati csomópont esetében feltáratlanul maradtak volna területek, így képviselni kellett ezek úttal való feltárásnak igényét is.

A kerékpáros és gyalogos forgalmat is átvezető közlekedési terület tervezése kapcsán is szükségessé vált a csomópont áttervezése a 8-as főút és a Felsőberkifalu településrészt elválasztó elkerülő szakaszán.

Ahogy a HÉSZ elfogadásakor jeleztük, a Vízügyi Igazgatóság is jelzett olyan kérést, amit csak HÍÉSZ módosítással lehet kezelni. A Büdös-árok fejlesztése okán a Vízügyi Igazgatóság kérését támogatta is a Képviselő-testület a 71/2017.(V.24.) önkormányzati döntésével, tekintettel arra, hogy kiemelt állami projektfejlesztésről van szó, amely Körmend számára is előnyös műszaki megoldásokkal jár.

A módosítás során továbbá két, önkormányzati fejlesztés megvalósulásához szükséges rajzi korrekciót kértünk (Körmend, IV. Béla király u.(piactértől) Mátyás király u.(EGIS)-ig építendő kerékpárút nyomvonala, valamint az iparterület feltáró út létesítése kapcsán (TOP projektekhez illeszkedően)

A szabályok szerint lefolytattuk a partnerségi eljárást. Az eljárás során 2017.10.13.-től a partnerségi felületeken a módosítás partnerségi egyeztetési dokumentációja feltöltésre került, és meghirdettük a lakossági fórumot, amelyet 2017.10.24.-én megtartottunk. A fórumon élénk lakossági érdeklődést tapasztaltunk.

A lakossági észrevételekre biztosított határidő leteltével, 2017.11.06.-án az eljárást lezártnak tekintettük. Kérelmet nyújtottunk be az állami főépítész felé, hogy tűzze ki az eljárás tárgyalásának időpontját. Az állami főépítész a szakhatóságok bevonásával 2017.12.05-én tartotta meg a tárgyalásos eljárást, amelyről csatolt jegyzőkönyv készült. Megszereztük az állami főépítész támogató záró véleményét is.

A város képviselő testülete a fenti előterjesztést 2017. december 19-i ülésén megtárgyalta és elfogadta a módosított településrendezési eszközöket.

Az egységes szerkezetbe foglalt határozat és melléklete:

Hatályos településrendezési eszközeinek módosítás

 Hatályos településrendezési eszközök  1. sz. melléklete